1965 júniusában, Hailé Szelasszié császár személyes meghívására két fiatalember érkezett Addis Ababa-ba. Martin György néptánckutató és Sárosi Bálint népzenekutató utazásának célja a hagyományos etióp folklór vizsgálata volt, amely munkát a Kodály vezette MTA Népzenekutató Csoport tagjaként, a világszerte elismert magyar néptánc- és népzenekutatás eszköztárával felvértezve, elsőként kívántak elvégezni. Így kezdődött a magyar folklórkutatás egyik legizgalmasabb és legtermékenyebb afrikai kutatóútja.

Mivel a korabeli Magyarországon szinte semmilyen háttéranyag nem volt elérhető az etióp folklórról, útjuk valódi tudományos vakrepülésnek számított. Akkor még nem sejtették, hogy milyen gazdag és archaikus tánc- és zenekultúrával fognak találkozni. A magyar kutatás több évtizedes tapasztalatával és modern dokumentációs segédeszközeivel, de hely- és anyagismeret nélkül érkeztek az afrikai országba. Az utazást követően néhány évig még voltak kulturális kapcsolatok a két ország között, a gyűjtés anyaga azonban szép lassan feledésbe merült.

Az út során – a helyszíni, igen részletes jegyzetek mellett – hang- és filmfelvételeket, fényképeket készítettek, valamint hangszereket is vásároltak. Összesen körülbelül 3200 méter némafilmfelvétellel, 30 tekercs magnószalaggal és 1100 fényképpel tértek haza.

Az etiópiai anyag feldolgozása új feladat elé állította a projekt szakembereit, mivel a gyűjtés már több mint öt évtizeddel ezelőtt történt. Meg kellett értenünk a korabeli technikákat alkalmazó gyűjtési módszertant, és átemelni modern szoftverkörnyezetbe. A digitalizálást követően kialakítottuk a leíró adatok struktúráját, majd a rendelkezésre álló gyűjtési jegyzőkönyvek alapján teljeskörű gyűjtésrekonstrukciót végeztünk, pontosítva az adatokat, illetve kereszthivatkozásokat létrehozva. Az így kialakult metaadat-struktúrát a javított hang- és vizuális fájlokkal együtt feltöltöttük az egyedileg fejlesztett szoftverkörnyezetbe, amely az online publikációs funkció mellett összehangolt kutatói feladatok kiszolgálására is alkalmas. 

Úgy tártuk fel a hangfelvételek, a filmek és fényképek összefüggéseit a fennmaradt írásos dokumentáció alapján, hogy valós szinkronizálásra nem volt esély. Ez azt jelenti, hogy egy képzeletbeli referencia időegyenesen – a rendelkezésre álló információk alapján – nem lehetett egyértelműen elhelyezni a felvett anyag szegmenseit. Az igen bonyolult kereszthivatkozási rendszert kézi erővel – konkrét időkódok helyett – értelmezési tartományok meghatározásával sikerült felépíteni. A rendszer alapját a hangfelvételek jelentik. Igyekeztünk a hangfelvételek szegmensei által kimetszett negyven órányi múltbeli időszelet koordinátarendszerébe a lehető legpontosabban elhelyezni a körülbelül hat órányi táncfilmet. Mivel a kutatóknak nem volt technikai lehetőségük a kamera és a magnetofon összekötésére, tehát szinkronizált, közösen vezérelt működtetésére, ezért a némafilmek és a hangfelvételek összekapcsolásakor csak a jegyzőkönyvek jegyzeteire és saját elemző megfigyeléseinkre támaszkodhattunk. Az eredmény magáért beszél: a megfelelő tempójú film- és hangrészletek együttesét az emberi agy a pontos szinkron hiánya ellenére is jól értelmezhető audiovizuális élménnyé egészíti ki. A médiafájlok mellett található részletek gombon található ikonok segítenek eligazodni a párhuzamos hordozók között.

Utólag értékelve Martin György és Sárosi Bálint útját, elmondhatjuk, hogy ezzel a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló szellemi és tárgyi eszköztárral rendkívül értékes áttekintést tudtak nyújtani Etiópia zenei örökségéről, olyan hatalmas anyagot összegyűjtve néhány hét alatt, hogy az a mai kutatásnak is bőven ad témát. Megtisztelő lehetőség ezt a munkát folytatni, együttműködésben etióp kollégákkal, kölcsönösen gazdagítva mindkét ország népzene- és néptánckutatási tapasztalatait.